csik-udv hsz-csik
A képzőművészet bűvöletében (23. szám, 2016 tavasz)

Vécsi Nagy Zoltánt, az EMŰK (Erdélyi Művészeti Központ) vezetőjét/művészettörténészét kérdezte munkatársunk, Melkuhn Andrea Gizella.

- Hogyan került kapcsolatba a művészettörténettel? 

Marosvásárhelyi vagyok, ott végeztem a művészeti középiskolát, majd Magyarországra kerültem a családommal, amikor sokan elmenekültek az országból. Budapesten elvégeztem az ELTE művészettörténet szakát. A hatvani múzeumban dolgoztam először, mint gyűjteménykezelő, majd, mint igazgató, de a nosztalgia vagy az elkötelezettség hazahozott és Székelyudvarhelyen kötöttem ki a Haáz Rezső múzeumban művészettörténészként. Édesapám festőművész volt, tanár a marosvásárhelyi művészeti iskolában, innen ered a művészet iránti szenvedélyem. Már itthon művészettörténész szerettem volna lenni, de akkor ez nem volt lehetséges. Képzőművészetire is felvételiztem, ami nem sikerült. Magyarországra telepedésem után térhettem vissza az eredeti álmomhoz, és így felvételiztem az akkor ott is még egyedüliként működő művészettörténész szakra, az ELTE-re.

- Hogyan került az Erdélyi Művészeti Központhoz és milyen funkciót lát el ma a Központ?

Kb. másfél éve kértek fel az Erdélyi Művészeti Központ vezetésére, ami egy nagy csábítás volt, hiszen a feladat, hogy az erdélyi művészetnek egy különálló intézményt hozzunk létre, mindig is érdekelt. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója vezetésével indult el az EMŰK program, amelyből már korábban is részt vállaltam, ennek keretében szerveztem kiállításokat és hozzá tartozó katalógusokat készítettem felkérésre. A döntő lépést az jelentette, amikor ide költöztem Sepsiszentgyörgyre és ennek az intézményesülési folyamatnak az élére álltam, ahol egyfajta művészeti menedzserként dolgozok. 

A Székely Nemzeti Múzeum részlegeként indult Erdélyi Művészeti Központ közben átkerült a városhoz, amely felvállalta, hogy egy újonnan létrejött képzőművészeti irodája segítségével működteti a programot. Az Erdélyi Művészeti Központ intézményesülésében, az alapot és folyamatosságot a napi munka biztosítja. Azóta 15 kiadvány született, ami azt jelzi, hogy legkevesebb 15 kiállítást szerveztünk, de persze még többet is.

Igyekszünk minden általunk szervezett kiállításnak egy háromnyelvű mutatós katalógust szerkeszteni. Mindegyikhez születik egy eredeti szöveg, amely a katalógus bevezetőjeként is őrzi a megnyitó hangulatát. A katalógus, olyan értelemben is hű tükre a kiállításainknak, hogy a kiállítás összes képe bele kerül. Ha 50 év múlva előveszik a katalógusainkat, akkor pontosan tudni fogják, hogy milyen kiállításaink voltak, milyen képek kerültek fel a falra, ezt művészettörténészként fontosnak tartom.

Még alakuló intézmény az EMŰK, de már gyűjtünk is. Minden kiállítás alkalmával a művészek vagy a leszármazottaik alkotásokat ajánlanak fel a gyűjteményünkbe. Sajnos vásárolni nem tudunk műveket, mert arra nincsen keretünk, de a felajánlott munka ellenértékében minőségi kiállításokat és katalógusokat biztosítunk a kiállító művészeknek vagy tulajdonosoknak. Ez utóbbi sajnos mind a mai napig ritkaságnak számít. Eddig mindig mindenki szívesen adott munkákat.

Csak szakmai hitelességgel tudjuk elérni azt, hogy szívesen adjanak az emberek, mert persze senki sem szereti, ha rossz helyre kerülnek a műalkotásaik. Célunk nemcsak egy rangos erdélyi közgyűjtemény létrehozása, de azt is szeretnénk, ha ez a központ egy tudományos műhellyé is válna. Szeretném, ha a kutatók idejönnének hozzánk, ezért szorgalmaztuk azt is, hogy hozzunk létre egy szakkönyvtárat. A budapesti Szépművészeti Múzeum felajánlotta a segítségét. Már megkaptuk az első 500 szakkönyvet, mint adományt és további szállítmányokat is ígértek. Magánemberek is adományoztak művészeti szakkönyveket. Gyűjtjük a különböző dokumentációkat is. A műtermekben, művészlakásokban az évek során összegyűl egy csomó újságcikk, vázlat és jegyzetfüzet, amit pl. eladni nem lehet, de a művész vagy a leszármazottak nem szívesen dobnák el helyszűke miatt sem, ezeket mi szívesen gyűjtjük be. Ez nálunk egy bázisát, forrását képezheti a további tudományos kutatásoknak. 

- Milyen kiállítást ajánl tavasszal a Háromszékre látogató turistáknak az EMÜK?

Most egy nagyon izgalmas kiállítást nyitottunk. Sylvia Plachy magyar származású amerikai fotóművésznő képeit mutattuk be. A művésznőt gyermeklányként Budapestről vitték ki a szülei 1956-ban. Most is jól beszél magyarul, mellesleg az Oscar díjas Adrien Brody színésznek az édesanyja. Egy eseményben két kiállítást is kap a látogató, hiszen a budapesti Mai Manó Házban a fotográfiai múzeumban mutatták be nagy sikerrel az Sylvia Plachy egyik kiállítását, “Mikor lesz holnap?” címmel. A másik kiállítás, úgy keletkezett, hogy igényünk volt rá, hogy ha kiállítást szervezünk neki, akkor valahogy legyen köze a kiállításának Erdélyhez is, hiszen mi erre a tematikára „esküdtünk fel”. Kellemes meglepetésünkre kiderült, hogy van a művésznőnek, egy nagyon komoly erdélyi anyaga, amiből ő örömmel válogatott egy kiállításnyira valót, sőt egy nagyon szép katalógusfüzetet is szerkesztett hozzá.

Izgalmas, ahogy egy kitűnő nagyvilági fotós látja Erdélyt, a mi világunkat. Olyan eseményeken és helyszíneken vett részt, ami nekünk fontos. Itt volt többek között a forradalom idején, fotózta akkoriban Tőkés Lászlót, de volt Csíksomlyón is. Nagyon érdekes volt látni, hogy hogyan látja pl. a somlyói búcsút egy egészen más kultúrában élő fotóművész. Érdemes megjegyezni, hogy Sylvia Plachy André Kertész fotóművésznek a tanítványa volt. Ez a kiállítás március 17-ig látogatható.

Szinte rögtön ezután, március 19-én nyílik a Lakóca művészcsoport tárlata. Ezt a zömében háromszéki fiatal művészeket tömörítő csoportot leginkább a szimpátia és a barátság köti össze. Nem az a fajta csoport, amelyik valamilyen közös hitvallás, stílus mentén kapcsolódik össze. Alkotásaik színesek és sokfélék, talán egyetlen kapcsolódási pontjuk az, hogy anyagaik és témáik a többnyire a vidéki élethez köthető, életstílusukban is leginkább a hagyományos életformát részesítik előnyben. Ez a kiállítás április 10-ig látogatható, utána a Magyar Művészeti Akadémia ajánl egy kiállítást, ez nyílik a Szent György napok idején, majd a csíkszeredai Stúdió9 csoportnak lesz kiállítása májusban.

- Milyen jövőbeni tervei vannak? 

Többet szeretnék foglalkozni kutatással, folytatni azt a sorozatot, amit elkezdtem az EMŰK keretében, amelynek első eredménye az 1945-1965 közötti erdélyi magyar művészet kiállítása, a SzocRelatív volt, majd a következőt, az 1965 és 1975 közöttit Felezőidő címen mutattuk be. Mindkét kiállításhoz bővebb katalógust adtunk ki. 

Most következne az 1975 és az 1985 közötti időszak művészete, majd külön szeretnék foglalkozni a rendszerváltás körüli időszakéval. Megpróbálnám megmutatni azt, hogy a művészeknek volt előérzetük a rendszerváltásra. Szó kerül majd arról is, hogy hogyan változtatta meg a rendszerváltás az itteni művészetet.

Az 1975 és az 1985 közötti időszak feldolgozása azért is nehezebb, mert bőséges és változatos az anyaga. Ekkor alakult ki nálunk talán először egyfajta rendszer és korszellem tagadó ellenállás a művészetben. Ennek volt egyik fontos fóruma a Baász Imre szervezte sepsiszentgyörgyi Médium kiállítás 1981-ben. Mint tudjuk, azokat az értelmiségieket, akik szembekerültek a Ceaușescu diktatúrájával, akkor másként gondolkodóknak nevezték. A kiállítás, amit tervezek, ezért viselné többek között A Másképp gondolkodó művészet címet. A cím az akkor divatos, úgynevezett konceptuális művészetre is utalna. 

- Mi a véleménye Háromszékről? 

Számomra újdonságot jelent Háromszéken élni, de jól érzem magam itt. Ami lenyűgöz, az egyfajta nyitott szellem, amivel itt találkoztam. A művészetre és általában a kultúrára való nyitottság, az új dolgokra való befogadóképesség, úgy érzem, szinte általánosítható a háromszékiek vonatkozásában, és ami külön nagy ajándék: a kultúrát a helyi vezetés is támogatja. Meglátták benne a kohéziós és jó irányba terelő, emberi értékeket előtérbe helyező erőt, a hétköznapi harmónia forrását. Nem bántam meg, hogy itt élek, mert amit az EMŰK-ben csinálunk, láthatóan sokak kedvére van, ráadásul úgy tűnik, egész Erdélyre kihatóan válik napról napra elismert tevékenységgé. 

Remélem sikerül az EMŰK intézményesülési folyamatát kiteljesítve megvalósítani elődeink álmát, egy önálló erdélyi képzőművészeti gyűjtemény és tudományos intézmény létrehozását, addig is folyamatosan dolgozunk, minden kiállítással és kiadvánnyal az erdélyi magyar képzőművészet ügyét szolgálva.

Keresés a honlapon:
Magyar | Română