csik-udv hsz-csik
Élmények Erdővidéken (26. szám, 2016 tél)

Az erdővidéki Olasztelek jelentős műemléke a Daniel-kastély, a falu központjában található reneszánsz stílusú épület. Az épületet néhány éve megvásárolták és igazi élményt nyújtó kastélyszálló vált belőle, és ma már szeretettel várja a vendégeit. Rácz Lillával, a kastély tulajdonosával beszélgetett munkatársunk, Bezsnei-Török Noémi.

- Milyen indíttatásból vásárolták meg az olaszteleki Daniel-kastélyt?

2007-ben, amikor rábukkantunk az épületre már fontolgattunk egy turisztikai jellegű befektetést, kerestük a lehetséges célpontokat. Még nem voltak konkrét terveink, de két dolgot már tudtunk: hogy valami különleges élményt nyújtó létesítményt szeretnénk létrehozni, ami egy felsőbb kategóriájú réspiacot céloz meg, és mindenképp valahol Székelyföldön, kihasználva a helyi természeti és kulturális adottságokat. Aztán a “Kúriák földje, Háromszék” című kiadványban felfedeztük a kastélyt, azt, hogy eladó és attól kezdve kezdtünk nagyot álmodni. Megismerve azt a többszáz éves kulturális és építészeti örökséget, amit az épület hordoz, felfedezve Erdővidék gyönyörű természeti környezetét, a mai napig őrzött mesterségeket és hagyományokat, illetve ezzel párhuzamosan megismerkedve a külföldi kastélyszállók példájával, tudtuk, hogy valami igazán egyedit alkothatunk, nemcsak a környéken, hanem talán Erdélyben vagy egész Romániában is.

- Milyen szolgáltatásokat kínálnak a vendégek számára?

Vendégeink számára mindenekelőtt Élményt nyújtunk, és ez a szó határozza meg a szolgáltatásainkat is, legyen szó szállásról, étkezésről vagy programokról. A szállásélményt maga a felújított kastély adja, az, hogy minden szobának külön története és egyedi berendezése van. Például, vendégeink megszállhatnak a Kocsibehajtó szobában, melyen keresztül a lovaskocsik érkeztek a kastélyba egészen a 19. század végéig. Álomra hajthatják fejüket a Konstantinápoly szobában, ahol az ágy fölött 17. századi falfestmények mesélnek az Erdélyi Fejedelemség török portai adóbeszolgáltatásáról, vagy élvezhetik azoknak az egyedi bútoroknak a kényelmét és különleges hangulatát, melyek a kastélyból kiváltott évszázados gerendákat újrahasznosítva készültek.

Ugyanígy, a gasztronómiában helyi alapanyagok felhasználásával, hagyományos recepteket újragondolva készült ételeink által nyerhetnek betekintést a környék jellegzetességeibe. Tematikus csomagjainkat, túráinkat is úgy állítottuk össze, hogy a vendégek személyes élményként tapasztalhassák meg az egyes témákat. Ilyen például a hagyományos mesterségek napja, ahol nemcsak meglátogathatnak különböző műhelyeket és kiállításokat, de akár ki is próbálhatnak egy-egy mesterséget, megízlelhetnek hagyományos ételeket-italokat.

- Számos kulturális rendezvényt szerveznek. Kik látogatják ezeket leginkább?

A turisztikai rendeltetés mellett a kastély kulturális hasznosítása, a kulturális események szervezése fontos része a társadalmi szerepvállalásunknak, annak az ígéretnek, amit a megvásárláskor tettünk, hogy a helyi közösség előtt továbbra is nyitva maradnak a kastély kapui. Az ilyen jellegű események tehát a helyi, az erdővidéki közösséget célozzák, de örömmel látjuk, hogy egy-egy ilyen alkalommal a tágabb régióból is ellátogatnak hozzánk.

- Tapasztalatai alapján milyen irányba halad régiónk turizmusa?

Optimistán látom ezt a kérdést, szerintem az irány jó, és vannak konkrét előrelépések. Egyre többen felismerték a turizmusban, a minőségi turizmusban, az igazi értékek népszerűsítésén alapuló turizmusban rejlő lehetőségeket, úgy egyéni mint központi szinten is. Konkrét példaként említeném Kovászna Megye Tanácsának népszerűsítő kampányát, az Irány Háromszéket, amely az épített örökségben, a hagyományos mesterségekben és a borvizekben látja a régió turisztikai kitörési lehetőségét, és konkrét szerepet vállal ezek promoválásában, a vendéglátóipar fejlesztésében. De legalább ugyanilyen fontosnak tartom az egyéni kezdeményezéseket is, a kis lépéseket ebbe az irányba, mint például Nagy György olaszteleki kovács hagyományos kovácsműhelyét, amelyet megnyitott a látogatók előtt, és ahova a kastély vendégei is szívesen ellátogatnak.

- Melyek a további terveik?

Rengeteg a tervünk, nap mint nap dolgozunk azon, hogy hogyan tehetjük kellemesebbé, élménydúsabbá a vendégek nálunk töltött idejét, akár kis apróságokkal, kedvességekkel, de nagyobb lélegzetű fejlesztéseken is dolgozunk. Szeretnénk felújítani a kastély szomszédságában egy másik ugyancsak történelmi jelentőséggel bíró épületet, növelni a szálláskapacitásunkat, és újabb szolgáltatásokat bevezetni, ugyancsak az élményturizmus irányvonalat követve. Dolgozunk például egy különleges wellness kialakításán, de a hosszabb távú terveinkben szerepel egy élménypark kialakítása is. Ugyanakkor együtt dolgozunk más környékbeli egységekkel, szervezetekkel, a környék turisztikai kínálatának javítása érdekében. Már most érdemes ellátogatni a kastélyba és Erdővidékre, de tartogatunk újabb és újabb meglepetéseket is.

Keresés a honlapon:
Magyar | Română