csik-udv hsz-csik
Őszi Sokadalom Kézdivásárhelyen (20. szám, 2015 nyár)

Kézdivásárhelyen idén is sor kerül a nagy sikernek örvendő Őszi Sokadalom elnevezésű városnapokra. A hagyományos programsorozatot idén augusztus 26-30. között szervezik. Az idei programról a rendezvény főszervezőjét, Ménessy Kingát kérdezte munkatársunk, Török Noémi.

- Mikor volt az első Őszi Sokadalom Kézdivásárhelyen és miben változtott az évek során?

Még a rendszerváltás előttre nyúlik vissza a története, akkor nem Őszi Sokadalom, hanem kirakodóvásárszerű termésnap volt októberben. 1999-ben az akkori polgármester szervezett először városnapokat, immár Őszi Sokadalom néven, ha nem csalnak az információim. Azt hiszem egy hatalmas fejlődésen ment át a városnapok, amely ma tulajdonképpen ötvözi a valamikori termésnapot a városnapokkal. Mára már kevés az őstermelő, de három éve rendszerint több mint száz kézműves, valamint hagyományos termelő jön be a főtérre az Őszi Sokadalom alkalmával, és ez nagy teljesítmény. Így vissza tudtuk hozni a régmúlt idők hangulatát.

Mi minden évben próbálunk valami újat is behozni a városnapokba, folyamatosan teszteljük, hogy Kézdivásárhelyen mi működik és mi nem. Az általunk három évvel ezelőtt szervezett városnapok és az idei városnapok között is hatalmas a változás, minden évben csapódnak hozzánk események, rendezvények, folyamatosan bővül a szervezőcsapatunk. Fő célunk az volt, hogy visszahozzuk a főtér vásári hangulatát, nagy öröm, hogy ez a városnapok alkalmával is megvalósul, és minden hónap második szombatján is, a hagyományos termékvásár keretében. A bóvlit kitiltottuk a központból, a lacikonyhákat is úgy helyezzük el, hogy a vásárba ne tudjon bezavarni. Behoztuk a Gábor Áron térre a gyermekprogramokat, talán ezért kaptuk a legtöbb dicséretet a tavaly. Új helyre került a színpad, így kevesebb teret veszítünk, és több ember elfér, jobb a látószög minden irányból. Fellépők szintjén is inkább a minőségre, és nem a mennyiségre törekszünk. Nagyon drágák lettek a magyarországi fellépők, de tudatában vagyunk annak, hogy a népszerűségi listákat még mindig ők vezetik. Általában élőzenekaros fellépő jöhet szóba, nyílván teszünk kivételt, de csak nagyon indokolt esetben. Playbackről pedig szó sem lehet, legyen bármennyire „felkapott” az illető produkció. Abból a kevés költségvetésből, amit rendszerint támogatóinknak és az önkormányzatnak köszönhetünk, próbáljuk a maximumot kihozni. Sajnos néhány többmillió forintos előadóról le kell mondanunk emiatt, de nem is rajtuk kell legyen a hangsúly. 

- Milyen programokkal várják az érdeklődőket idén?

Minden, amit megszerettek az érdeklődők, idénre is átmentjük, tehát lesz hagyományos termelőket és helyi kézműveseket felvonultató vásár, a gyerekbirodalom marad a központban, a színpadon kora délutánig a helyi kis tehetségeké a főszerep, este több zenei stílust képviselő neves előadók lépnek fel. Az már egészen biztos, hogy változások is lesznek, például bővül az ifjúsági programok kínálata, a Borudvarban csütörtökön lesznek koncertek, utána szüret lesz az udvaron. A fellépők listája végleges, már csak a helyi fellépőket kell meghívnunk, viszont neveket még nem említenék, túl korai lenne (az interjú május végén készült – a szerk.). Kell nézni a honlapunkat (www.oszisokadalom.ro) és a Facebook profilunkat, ott mindig frissülnek az információk.

- A helyieken kívül általában kik látogatnak el a rendezvényre?

A visszajelzésekből azt látjuk, hogy a környékbeli városokból, falvakból egyaránt megmozdulnak az emberek. Elsősorban a városban lakókat akarjuk kicsalogatni, másodsorban pedig a térségnek akarunk egy tartalmas nyárvégi kikapcsolódást kínálni. Az szoktuk mondani, hogy ez a nyár utolsó nagy bulija. 

- Az idelátogatóktól milyenek a visszajelzések, mit kedvelnek leginkább a vidékünkön a vendégek?

A vendégeket lenyűgözi a vásár, a főtér szépsége, és az, amilyen hangulata van a kettőnek együtt az Őszi Sokadalomkor. A testvérvárosi vendégeink mondják, hogy feléjük közel sem fektetnek ekkora hangsúlyt a városnapokra, általában alacsony a színvonal, nincs koncepció. Itt meg azt látják, hogy mindennek megvan a miértje, a hogyanja.

- Ön szerint a hasonló rendezvények, városnapok mennyire befolyásolják a térségünk megítélését, látogatottságát?

Térségünkre nagyon jellemző, hogy az emberek nehezen mozdíthatóak ki otthonról. Viszont az is jellemző, hogy sok turista látogat meg bennünket. Ők rendszerint átutazók, de egy ilyen rendezvény kapcsán elérhetjük, hogy a városban maradjanak, vagy éppen ennek apropóján jöjjenek ide. Ha egy színvonalas dolgot kapnak itt, akkor a város megítélése is jobb lesz, valamint térségünk látogatottsága is növekedhet. Úgy gondolom, hogy rendezvényeink által kell közvetítenünk, hogy kik vagyunk, mit akarunk, így és itt tudjuk megmutatni helyi értékeinket, hagyományainkat, magunkat. 

- Mi az Őszi Sokadalom üzenete?

Ezelőtt három évvel az Őszi Sokadalomnak adtunk egy mottót is, ez „az értékszüret”. A mottó kötelez, tehát egyben ez az üzenetünk is: az értékteremtés és értékközvetítés, az, hogy Kézdivásárhely valamikor a térség legnagyobb vásári helyszíne volt, ahol a kétkezi munka és az otthon megalkotott, megtermelt termék került „közszemlére”. Ilyen történelmi múlttal ma is ezekre a sajátosságokra kell a hangsúlyt helyeznünk.  

Keresés a honlapon:
Magyar | Română