csik-udv hsz-csik
Művészbolt különlegességekkel (22. szám, 2015 tél)

A Sepsiszentgyörgyön működő Art Gallery bolt a különböző képzőművészeti ágakhoz kapcsolódó termékeket kínálja vásárlóinak. Itt a helyi művészek munkáit lehet megnézni, illetve megvenni. Emellett a művészkellékek lelőhelye is egyben, művészeti és grafikai kellékek gazdag kínálatával áll a művészek, grafikusok és hobby rajzolók, festők rendelkezésére.
A környéken egyedi ez a galéria-bolt, amely kínálatával fel szeretné hívni a figyelmet az értékes, színvonalas, egyedi gyártású és minőségű dolgokra, és szeretettel várja az egyedi tervezésű holmikra vágyó embereket. Máthé Juliannát, a sepsiszentgyörgyi Art Gallery üzletvezetőjét kérdezte munkatársunk, Melkuhn Andrea Gizella.

- Hová való Ön és hogyan került kapcsolatba ezzel a Kovászna megyében egyedülálló művészellátó bolttal?

Háromszéken születtem, Mikóújfaluban. Csíkszeredában végeztem tanulmányaimat, aztán a férjem révén kerültem Sepsiszentgyörgyre. 2012 márciusától dolgozom az Art Gallery művészboltban, Kovács Vajda István, az üzlet gazdasági és pénzügyi felelőse hívott ide, miután bezárt a könyvesbolt, ahol addig dolgoztam.

- Mióta létezik ez a képzőművészeti bolt? 

Büszkén mondhatjuk, hogy a boltnak már 30 éves régisége van, és jelenleg ez az egyetlen képzőművészeti bolt Kovászna megyében, és hozzá kell tenni azt is, hogy országszinten sem működik sok ilyen jellegű üzlet, sajnos. Ez a Képzőművészeti Szövetségnek a művészellátó üzlete, amely eleinte Brassóhoz tartozott, Fondul Plastic néven volt ismert akkoriban. 1999-től levált Brassótól és különálló fiók lett.

- Hogyan működik a bolt, milyen funkciót lát el Sepsiszentgyörgy életében?

A Képzőművészeti Szövetség tagjainak munkái kerülnek be az Art Gallerybe. Jó lehetőség ez nekik is a bemutatkozásra és munkáik értékesítésére.Működését tekintve a befizetett  tagsági díjakból és az árrésből él a bolt, szerencsére nagyon kevés pénzből fent tud maradni. Célja, hogy a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogató turisták is betekintést nyerhessenek a főleg Kovászna megyei képzőművészek munkáiba. 

- Milyen egyéni ajándékokat ajánl a közelgő karácsonyi ünnepekre?

Különleges ajándékokat lehet választani a helyi képzőművészek munkáiból, például a festményeket kimondottan ajánlom. Sokféle festményünk van, olaj-, pasztell-, de még vízfestékkel készült kép is kapható nálunk, amely különleges ajándéknak számít a karácsonyi ünnepekre. A képeket gyönyörű keretekkel együtt ajánljuk, de akinek, mondjuk van saját kerete otthon, az akár keret nélkül is megveheti. Emellett vannak egyéni ruha- és táska kreációink, ami szintén nagyszerű ajándék lehet. Ezenkívül a boltunkban megtalálhatóak különböző ékszerek, rézből, gyurmából, bőrből, gyöngyből, tartunk karkötőket, amelyekkel a hölgyeket mindig meg lehet örvendeztetni, nemcsak Karácsonykor. Nagyon izgalmas művészkreációk is vannak nálunk, amelyek máshol nem találhatóak meg, csak itt, ebben a galériában. És tudunk ajánlani sokféle művészettel kapcsolatos könyvet is, albumokat, művészeti kiadványokat, szakkönyveket is, akár magyarul, akár románul.
Festészeti művészellátó bolt is az Art Gallery, ezért akik szeretnek festeni, azoknak ajánlom a festékeket, ecseteket. Különböző vastagságú papírokat is tartunk, sőt, akár még rendelésre is vállaljuk a kért dolgok beszerzését. És végül meg kell említenem, hogy kézműves tárgyakat is lehet találni nálunk, nemezből készült és fára festett tárgyakat is, amelyek mind különleges ajándékok lehetnek.

- Milyen jövőbeni terveik vannak?

A közeljövőben változások elé néz az Art Gallery. Át fogjuk alakítani a galéria arculatát. Reméljük, hogy ez az új arculat is elnyeri majd a helyiek és a turisták tetszését is.Nagyon reméljük, hogy meg fog maradni ez a művészellátó bolt a jövőben is a városnak és a megyének, kicsit átalakítva, de annál kíváncsibban nézünk elébe a változásoknak.

Keresés a honlapon:
Magyar | Română