csik-udv hsz-csik
Szőnyegszövés Barátoson (12. szám, 2013 nyár)

A szövés nagyon régi, csodaszép mesterség, amelyet az egész világon ismernek és művelnek, de sajnos egyre kevesebben. Mai modern világunkban nagyon keveseknek adatik meg az az öröm, hogy szövőszéken szőjenek. A háromszéki Barátoson kerestük fel Bartók Erzsébetet, aki szőnyegszövéssel foglalkozik, rongy- és cérnaszőnyegeket készít.

Munkatársunk Melkuhn Andrea Gizella a mesterség titkairól faggatta őt. 

- Mióta foglalkozik szőnyegszövéssel?

Gyermekkorom óta szövök, de önállóan 25 éve, amióta Barátosra kerültem. Családi hagyományként már gyerekkoromban, édesanyámtól megtanultam a szövés mesterség titkát, őt és nagymamámat figyelve tanultam meg azokat a szebbnél szebb mintákat, amelyeket használok a mai napig. Ez szám szerint ötvennél több mintát jelent, ezeket különböző szín- és formakombinációkban használom, hagyományos és modern változatban is. A családi hagyományt már kislányom is érdeklődéssel figyeli, ugyanis már ő is tanulgatja a szőnyegszövés technikáját. A család többi része, a férjem is kiveszi a munkából a részét, hiszen a szövőszék, amelyen jelenleg is dolgozom, az ő munkája. Először csak kedvtelésből szőttem, de hamarosan híre ment munkáimnak, és egyre többen kértek fel különböző szőnyegek készítésére. Örömmel vállalom a felkéréseket.

- Hová való? Hogyan került Háromszékre?

A Bákó megyei Somoskáról kerültem ide még a kommunizmus időszakában. Krumpliszedéskor jöttünk Háromszékre. Itt ismertem meg a férjemet, és ide telepedtem le. Minden tetszett Barátoson, az embereknek a viselkedése, rendessége, kedvessége.

- Milyen fajta szőnyegeket készít? Mitől különlegesek az Ön által készített szőnyegek?

Beleviszem minden tudásomat, érzéssel dolgozom, minőségi fonallal dolgozom, és a minőséget helyezem a mennyiség elé. Tiszteletben tartom a hagyományokat a szövésben.

- Mennyi idő alatt készül el egy szőnyeg? 

Egy két méteres szőnyeg általában 3-4 óra alatt készül el, de ez persze többnyire a mintától függ.

- Hol lehet megvásárolni a szőtteseket? 

Nálam itthon Barátoson lehet vásárolni, rendelni. De  különböző kézműves kiállításokon, vásárokon is be szoktam mutatkozni. Az első nyilvános bemutatkozásom 2008 decemberében volt, a Székely Nemzeti Múzeumban szélesebb közönség tekinthette meg a vásárlással is egybekötött kiállításomat. A rendezvény egyik látványossága volt, hogy a szövőszékemet is bemutathattam, így a szőnyegszövési technikámat is követhették az érdeklődők. Ipari mennyiségben nem szövök, ezért az üzletekben nem lehet megvásárolni az általam készített termékeket. Bemutatókra szoktak hívni a Szent György Napokra, Katrosára, Csíksomlyóra az Ezer Székely Leány napjára, de Branban és a bukaresti falumúzeumban is voltam már kiállításon.

- Mekkora az érdeklődés a szövött szőnyegek iránt? Kik veszik leginkább a szőtteseit? 

Főleg a helyiek érdeklődnek, de vásárolt már tőlem egy angol pár is, és büszke vagyok arra, hogy már Ausztriából és Magyarországról is volt megrendelésem. Boldogsággal tölt el a tudat, hogy nemcsak Erdélyben szeretik a székely szőtteseimet, hanem külföldön is.

- Hányan foglalkoznak szövéssel Háromszéken? 

Sajnos egyre kevesebben. Én egyedül a zabolai Pozsony Erzsébetet ismerem.

- Milyen jövőbeni tervei vannak?

Fejleszteni akarom a kiállítást, amelyet a saját házamban rendeztem be, hogy a turisták is meg tudják nézni. Van már óvodásoknak és iskolásoknak is szövőszékem, amelyeken tudok oktatni. A szövésben lelem örömömet, bánatomat, ez a foglalkozás kikapcsol, és örülök, ha sok fiatalnak át tudom adni a szövés szeretetét.

- Mit tart fontosnak a szövés oktatásában?

Mindenképpen a hagyományok átadását a fiataloknak. Táborokban szoktam részt venni, ahol általában 8-10 és 11-12 éveseket oktatok, de olyan gyereket is tanítottam már, amelyik olyan pici volt, hogy ölbe kellett vegyem, de örömömre már ilyen fiatalon érdeklődött a szövés mestersége iránt. A felnőttek kevesebb érdeklődést mutatnak ez iránt.

- Mit gondol Háromszék kulturális vonzerejéről?

A hagyományápolást nagyon fontosnak tartom. Amikor idekerültem Barátosra, népviseletet nem nagyon lehetett látni, szerencsére mostanában ünnepekkor sokan magukra öltik. A környéken a barátosi szüreti bált tartom fontosnak és a híres barátosi fúvószenekart. 

Keresés a honlapon:
Magyar | Română