A Szabadidőkalauz látogatottságmérője naponta egy IP címről csak egy megtekintést regisztrál!36892 látogató 2010. jul. 1 óta
csik-udv hsz-csik
FELFEDEZTÉK ROMÁNIÁT

Gál László
FELFEDEZTÉK ROMÁNIÁT
Milyennek látnak minket a külföldi turisták?

Őrülten vezetünk, de vendégszeretőek vagyunk. Pénzünk az nincs sok, de legalább műanyagból van, így sokkal tartósabb, mint a papír. A turisták véleménye Romániáról.
nemzetközi utazási fórumokon a Romániáról szóló három vezető téma a közlekedés, a látnivalók, illetve a szállás/éttermek, de találtunk rá példát, hogy a romániaiaknak vehető ajándékokról vagy elektronikus szaküzletről is érdeklődtek. 


Határozottan őrültek az autóvezetők (Anita, Gdynia - Lengyelország)

A közlekedés témakör a legszélesebb. Attól, hogy miként lehet eljutni Románia egy adott városába, egészen a tömegközlekedésig és autóbérlési lehetőségekig mindenről esik szó. A kommentek alapján nincs túl jó hírünk, mint autóvezetők. Emellett többen panaszkodtak, hogy be akarták csapni őket autóbéreléskor, és ezért fő az elővigyázatosság.

Az autót béreltem. Előre 400 euró letétet kellett kifizetnem, akkor még nagyon hatékonyak és kedvesek voltak. Amikor vittem vissza az autót, minden megváltozott, és világos lett számomra, hogy egyszerűen csak ürügyet keresnek, hogy vádolhassanak. Azt mondták, koszos az autó (a két hét utazással összegyűlt sár és por volt csak rajta) és több kisebb felszíni karcolásra is rámutattak. Már a világ minden táján béreltem autót, ezek a kifogások indokolatlanok voltak. (elsid62, London)

Számomra minden simán ment, kifogástalan autót kaptam, és a letétet is visszaadták. Egy megjegyzésem van, mielőtt autót bérelsz, győződj meg róla, hogy rendben van minden, ellenőrizd, jegyezz fel minden karcolást és horpadást, illetve sérülést a belső térben. Képeket is készíts róla. (Misu_Geo, Charlotte, Egyesült Államok)

Transfogarasi-hágó (GrouchoDis, Egysült Államok - flickr.com)



Hiányzik az infrastruktúra, autóval utazni nagyon nehéz, és nem használnak elég jeget az italokban. (Angela Weaver, Grove, Egyesült Államok)

A Băneasa repülőteret újra kellene strukturálni, nagyon kicsi és szűk a terminál, főleg ahol a poggyászra kell várni. Az indulás és a belépés is ugyanott van, elég nagy volt a káosz az útlevél-ellenőrzésnél. (shortbreak, London, Nagy-Britannia)

Az első osztály a vonaton szinte olyan, mint a második, csak nagyon kevesen használják. A forgalmas szakaszok biztonságosak. Jegyet nem kell előre váltani, aznap is meg lehet venni az állomáson.
(watermelonnomads, Egyesült Államok)


A negatívumok mellett persze rendszeresen kiemelik, hogy mindezek ellenére is érdemes ellátogatni az országba. Több esetben utazási irodát és idegenvezetőt is ajánlanak, melynek segítségével egyszerűbb felfedezni az országot.

Gondos tervezéssel biztonságosan és hatékonyan juthat el bárhova. Megéri tervezni. (Mary Kaschak, Las Cruces, Egyesült Államok) Nem a szokványos nyaralási lehetőséget nyújtja, de érdemes meglátogatni. (Sandra, Rangoon, Burma)

Románia olyan nagy, ezért a barátaink javaslatára utazási irodához fordultunk. Nagyon sok különleges helyre elvittek bennünket, amit magunktól soha nem találtunk volna meg. (Giorgio, Milánó, Olaszország)


Szép hegyek, kedves emberek és nagyszerű kastélyok (Mike D, Chicago, Egyesült Államok)

Sok esetben kiemelik az ország egzotikus jellegét, hogy lényegesen eltér a többi európai országtól, és kiemelik a vidéki környezet elmaradottságát és egyben hangulatosságát. A látványosságok tekintetében viszont megmaradnak a sablonos trendeknél, mint a sinaiai Peleş kastély vagy a Törcsvári kastély. A természeti látványosságok közül a leggyakrabban a Transfogarasi-hágó és a Bâlea-tó után érdeklődnek. Természetesen Bukarest után érdeklődnek a leggyakrabban a városok közül, de Brassó és Temesvár is igen népszerű a fórumozók körében.

Meglepő, hogy a tengerpartot nagyon kevesen, szinte egyetlen esetben sem említik és keresik. A fórumok tanúsága szerint a külföldiek a kulturális értékekre, illetve természeti látványosságokra kíváncsiak, legyen szó akár egy ortodox kolostorról, egy kastélyról vagy egy túrázóhelyről.

Törcsvári kastély (DanyetMaryse, Kanada - flickr.com)



Gyönyörű. Különbözik a többi európai országtól, sok a látni- és tennivaló. (Alison, Helsinki, Finnország)

Másabb, mint a többi úticél, amit eddig láttam. Olyan, mintha visszaléptél volna az időben. Gazdag kulturális látnivalókban és érintetlen területekben. (Melissa, Brüsszel, Belgium)

Az emberek nagyon barátságosak és vendégszeretőek voltak, hamar otthonosan éreztük magunkat a feleségemmel. A nyelvvel volt egy kis probléma, de szerencsére a vendéglátónk tudott angolul. Szerettük a helyi ételeket és a falusi környezetet. Gyakran ébredtünk a lovak patáinak kopogására. A helyi romák lovas szekérrel szállítottak szénát és fát. A falu utcáján naponta tehenek sétáltak ki a mezőre. Fejést is láttunk. (shortbreak, London, Nagy-Britannia)


Nagyon sok a szegény, és a történelme folyamatosan kísért, sok heget hagyott az országon. (Alison, Helsinki, Finnország)

Az idelátogató turisták szerint Romániában viszonylag alacsonyak az árak. De több hely kiemelik, hogy vigyázni kell a vásárlásnál a pénzzel, mivel nem mindenhol fogadnak el valutát, és különösen kisebb településeken bankkártyával sem lehet fizetni. Kiemelik viszont, hogy már mindent lehet kapni az üzletekben, semmiből sincs hiány, és ezt érdemes ajándékozásnál is figyelembe venni, ha a vendéglátónak vagy az ismerősnek valamit hozni szeretnének.

Olcsó ország, még Törökországnál is olcsóbb, ahonnan mi voltunk. (benoithanquet, Törökország) Falun csak lejben adják meg az árakat. De mindenképp pozitív, én nagyon szerettem, hogy a lej műanyagból készült, és nem papírból, ezért sokkal tartósabb. (shortbreak, London, Nagy-Britannia)

(DanyetMaryse, Kanada - flickr.com)



Már mindent lehet kapni Romániában is. Ideális ajándék lehet az édesség, mert azt mindenki szereti. Minden ajándékot értékelnek. Idősebbnek akár dekorációs tárgyat, egy szép terítőt vagy hasonlót is lehet vinni, a balkáni nők szeretik azokat. (Fugu, Helsinki, Finnország)

A tapasztalataink szerint az idelátogató turisták nem egy Európába szervesen illeszkedő, hanem inkább egy egzotikus országot látnak Romániában, ahol különleges helyeket kereshetnek fel, és egyedi élményekben lehet részük.


Négy nemzetközi turisztikai fórum, a VirtualTourist, a TripAdvisor, a World Travel Forum és a Lonely Planet nyári bejegyzései alapján néztük meg, hogyan vélekednek a külföldi turisták Romániáról így szezon végén.

Transindex

Keresés a honlapon:
Magyar | Română