A Szabadidőkalauz látogatottságmérője naponta egy IP címről csak egy megtekintést regisztrál!36891 látogató 2010. jul. 1 óta
csik-udv hsz-csik
Pénz jöhet a vendéglátásból – Könnyebben lehet szobákat kiadni

A turisztikai, valamint a pénzügyminiszter 2012/22-es közös rendelete értelmében a lakástulajdonosok úgy adhatják bérbe szobáikat vendéglátási célra, hogy nem szükséges előzetes engedélyt beszerezniük. Ezért Lőrincz Zsigmond kovásznai polgármester arra bíztatja a városlakókat, térjenek vissza a régi hagyományokhoz, s fogadjanak fürdővendégeket.



Tárt kapukkal, a Rétyi-tó körüli vendégházak

Bár hűvös még a keleti szél, a Rétyi-tó környéki fogadók már felkészültek a vendégek érkezésére. A tóparti Tavirózsa Motel március végén befűtött, mert estébe hajolva jólesik még egy kis meleg. Szálláshelyeiken autóbusznyi vendéget tudnak fogadni, és háromszor annyinak asztalt teríteni.

Túl azon, hogy konyhájuk a legválogatottabb erdélyi ételféleségeket kínálja, folyamatosan juhtejből készült termékekkel (friss sajt, orda, túró, sós túró) tudnak szolgálni. Az ez évi idényre piknikezés céljaira kibérelték a tópartot, ahol fémrostélyokkal ellátott tűzhelyeket alakítottak ki, ahogyan azt előírja az új törvény. A motel épületével szembeni tótükör 50 ár kiterjedésű vízfelülete várja majd a fürdeni óhajtókat.



Vége a 21. Szent György Napoknak

Történelmet írtunk 

Az örökség tovább él – sajtótájékoztató az Omegával

Nagyon jó hangulatban, energiával és élményekkel tele, egy fantasztikus koncertélménnyel gazdagabban fogadták a sajtó képviselőit az Omega együttes tagjai. Számukra megtiszteltetés Erdélyben, Székelyföldön játszani, hiszen volt idő, amikor a határon túl sem jöhettek. Amikor mégis, magyarlakta településen úgysem adhattak koncertet. A sepsiszentgyörgyi koncert mérföldkő az együttes életében, 50 év után is izgalommal léptek színpadra.



Ötvenezren

Ötvenezer ember ünnepelte a 21. Szent György Napokat, és a Szabadság-téri A színpadon fellépő 50 éves Omega együttest. Ahogyan az a szülinapi bulikon lenni szokott, itt is volt ajándékozás és torta: a Diószegi Pékség jóvoltából egy 50 kilós tortát kaptak az Omega tagjai.



Nékem csak Budapest kell

A Park vendéglőben tartotta meg legfrissebb, legújabban bemutatott zenés műsorát a budapesti Honvéd Együttes kisHamlet műhelye. A vacsorával egybekötött Nékem csak Budapest kell című előadás nagy népszerűségnek örvendett a sepsiszentgyörgyi közönség körében.

A kisember, a szerelemben csalódott asszony, a vidékről felkerült naív szolgálólány és egy mindentől megcsömörlött, kiégett fiatalember sorsának alakulása dalokban bemutatott zenés történet sok mókával és kacagással. Az előadás kezdete előtt a Park vendéglőben majdhogynem teltház volt. Akadt, aki már elfogyasztotta a vacsoráját, hogy szemfülesebben tudjon figyelni az előadásra, de olyan is volt, aki bátran kijelentette, hogy ő evés közben is kellő figyelmet tud majd fordítani a produkcióra.



Elektronikus zene a Bartók teremben

Harminc szintetizátoron a berlini iskola stílusában megszólaltatott elektronikus zene, ilyen még nem volt a Kós Károly tervezte Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében.

Varga Mihály az intézmény igazgatója az Alba Ecstazy ( Mihail Adrian Simion - Bukarest) és Nord ( Sztakics István - Sepsiszentgyörgy) koncertje előtt elmondta: a Bartók terem eddig komolyzenei előadásoknak adott otthont, de úgy gondolják, hogy a hagyományos zenei műfajok mellett az újnak, a kísérleti jellegű zenének is helyet kell adni, hiszen Bartók Béla népdalból kiindulva teremtett modernzenét.
 



Székely humor és hagyományőrzés egy színpadon

Székely Csaba Bányavirág című darabját mutatta be a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az Új Stúdióban.

A Sebestyén Aba rendezte előadás osztatlan sikert aratott, csak úgy virágzott a színjáték íve és a művészek alakítása!
Az ötszereplős tragikomédia egy Isten háta mögötti, eldugott erdélyi faluban, pontosabban községben – még mielőtt a darabbeli Iván megszólítana – játszódik, ahol bezárják a bányát, így minden addigi munkalehetőség megszűnik. A férfiak a munkanélküliség okozta bánatukat alkoholba fojtják - a tíz évestől a hetven évesig mindenki két lábon járó szeszkazán–, rosszabb esetben saját kézzel végeznek magukkal.



Mese kicsiknek és nagyoknak

Köztudott, hogy gyerekek, felnőttek egyaránt szeretik a mesét, ha olyan ízesen beszélő, jó humorú mesemondó közvetíti a történetet, mint a közkedvelt Berecz András, garantált a szórakozás, a móka, a nevetés.
 
A Tamási Áron Színház nagyterme zsúfolásig megtelt kisebbekkel és nagyobbakkal, Berecz András, mint fogalmazott „igyekezett felnőni a feladathoz”, apait- anyait beleadva kezdett bele „ az alkatilag fehérbőrű, piros orcájú, Zöld Petike” történetébe. És addig szőtte a szót, amíg véget nem ért a mese. Olyan megdöbbentő dolgokra is fény derült, mint az, hogy aki egymás elé rakja a lábát az halad, és az országút soha sem nyílegyenes, no meg, aki túl közel kerül a naphoz kipirul.



Útlezárások a Szent György Napokon

Szerdától lezárják a forgalmat Sepsiszentgyörgy főterén, ugyanis elkezdődik a nagyszínpad, a lacikonyhás jurták, és a kézműves standok felállítása. A fesztivál hétvégéjén további útlezárásokra lehet számítani, ezért azt kérik a szervezők, hogy figyeljék a figyelmeztető táblákat.

Minden eddiginél nagyobb forgalomra számítanak a Szent György Napok szervezői. A hivatalosan kijelölt parkolókon kívül működni fog néhány parkolási célra kialakított hely, amit az autósok használni tudnak. Lesz parkolási lehetőség a Kálvin téren, a Multi-Trans személyszállító cég melletti zöldövezeten, a teniszpályák mellett, és a Gámán János Mezőgazdasági Szakközépiskola udvarán (volt traktor iskola) is.



Buszjáratok Kézdivásárhelyről a Szent György Napokra


A RO-D Trans Kft. buszjáratot indít Sepsiszentgyörgyre a Szent György Napok hétvégéjén (április
27-29). Az autóbuszok péntektől vasárnapig járnak.



Az én időmben Szentgyörgy – Adománygyűjtő filmvetítés

2012. április 25-én, szerda délután 17 órától kerül sor Az én időmben Szentgyörgy című film újravetítésére ezúttal adománygyűjtő céllal, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében. A közel 80 perces dokumentumfilm Sepsiszentgyörgy öregjeit szólaltatja meg, akik történelmi és személyes pillanatokról vallanak. Ezek összefonódása által kialakul egy kép arról, hogy milyen is volt a város az ő idejükben. A filmben tíz, az élet különböző szakmai területein tevékenykedő sepsiszentgyörgyi riportalany osztja meg emlékeit a hajdani városról, az akkori viszonyokról, eseményekről. A város öregjei saját életük tükrében, szubjektív módon mesélik el az általuk megélt rendszerváltásokat a város múlt századi életéből. A film az 1910–1989 közötti időszakot mutatja be.



Fergeteges buli az Alma együttessel

Fergeteges bulit tartott Sepsiszentgyörgyön az Alma együttes. Többszáz gyerek énekelt, táncolt, tapsolt és nevetett együtt a zenekarral. Szólt a dal Bogyó és Babóca közös  kalandozásáról, Mimi kislány már sokadszorra mászott fel a fára a Brumi mackó után és pottyant a fenekére, a sárga lábú cinege pedig egyre gyorsabban szállt rá a ház tetetéje és egyre sürgetőbben kergették le róla a gyerekek, aztán  mindannyian beszálltak a helikofferbe és felrepületek Sepsiszentgyörgy fölé, a végén pedig együtt köszöntötték fel azokat akik éppen aznap ünnepelték szülinapjukat. Természetesen a Ma van a szülinapom című dal csendült fel.  



Csemege a jazzkedvelőknek

Luiza Zant nem kell bemutatnunk a sepsiszentgyörgyi közönségnek, hisz többször fellépett már nálunk. Ezen kívül a számtalan országos és nemzetközi díj a romániai jazz egyik ikonjának legjobb védjegye. Luiza Zant ezúttal a Sanps Vocal Band kísérte. A Di Stefano bárban megszervezett eseményen telt ház várta a művészeket, akik azt adták a közönségnek, amire mindannyian vártak: felejthetetlen élményt.



Rain Man- Esőember

Fantasztikus élményben volt részük azoknak, akik megnézték az Orlai Produkciós Iroda Esőember című előadását. Kimondhatjuk: a darab messze jobban sikerült, mint a film. A kétórás előadás alatt hirtelen váltakozott a humor és a dráma, a szívtelen, arrogáns üzletemberből a szemünk előtt lett érző kisöccs, a darab pedig úgy ragadott meg minden nézőt, hogy akaratlanul is örökre bevésődött lelkükbe.



MIÉNK ITT A TÉR

Turisztikai kiállítás és Székely Termék vásár


Testvérmegyék és városok gyülekeznek, székely termékek sorakoznak az LGT-dal címe alatt megrendezett eseményen, azzal a szándékkal, hogy szorosabbra fűzzék a magyar–magyar kapcsolatot, megmutatni annak emberbaráti arcát, teret biztosítani a turisztikai jellegű bemutatkozásnak és a kötetlen ismerkedésnek.
A városnapok kitűnő alkalmat teremtenek a Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi testvérkapcsolatok elmélyítésére, a politikai együttműködésen túlmutató, kulturális, szórakoztató és idegenforgalmi bemutatkozást biztosító események szervezésére.



Hagyományos ökörsütés a Szent György Napokon

Az ökörsütés több mint tíz éve a városünnep egyik kiemelekedő eseménye.
Kovács István, az esemény házigazdája előszőr Magyarországon látott egy hagyományos ökörsütést, és akkor határozta el, hogy ezt nálunk is hagyományá teszi évente egyszer. Ez a látványos, tömegeket csábító gasztronómiai esemény minden évben a Szent György Napok hétvégéjén, szombaton 12 órától kezdődik a Park vendéglő elötti téren. 



A mesemondó

A Kossuth-díjas Berecz András az első dalokat édesanyjától tanulta, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfa- és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Életében volt rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó, de végül hajszolt embertársai örömét keresgélő énekes, mesemondó lett.



Tartalmas kiegészítő programok a Szent György Napokon

A Szent György Napok szervezői sajtótájékoztató keretében mutatták be azokat a kísérőprogramokat, amelyek még színesébbé, még különlegesebbé teszik az idei városnapokat. Visszatér a nagysikerű Borudvar, Sepsiszentgyörgyön is hódít majd a nemzetközileg is népszerű Silent Disco, azaz a „fejhallgatós buli”, és ebben az évben is alkotnak valami igazán egyedit a Diószegi Pékség nemrégiben megépített hatalmas kemencéjében.



Médiaturnéra jött Geszti Péter

A Sepsiszentgyörgyi Önkormányzat és a Kovászna Megyei Tanács meghívásából a Szent György Napok keretében koncertezik, április 27-én, pénteken a Szabadság-téri nagyszínpadon Geszti Péter és új formációja, a Gringo Sztár. A hétvégi nagyszínpadi koncertsorozatot Geszti és zenekara nyitja meg, egyben ez lesz ötállomásos turnéjának záró, szabadtéri nagykoncertje. A 13 tagú zenekar élőben ontja majd a Gringo Sztár dalait, de elhangzik pár Rapülők és Jazz+Az sláger is. A koncertet a Kovászna Megyei Művelődési Központ támogatja.



Az országos átlag felett teljesített a háromszéki turizmus

Háromszéken minden idegenforgalomra vonatkozó mutató sokkal magasabb, mint az országos átlag – derül ki a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara elemzéséből.

Az elmúlt évben több mint 90 ezer turista vendégeskedett a háromszéki szálláshelyeken, vagyis 69,8 tized százalékkal több, mint egy évvel korábban, miközben országos szinten 16 százalékos volt az éves növekedés. A szálláshelyeken töltött éjszakák száma is több volt, mint egy évvel korábban, a 33 százalékos háromszéki növekedés jóval meghaladja a 12,2 százalékos országost.



Visszaszámlálás: még 25 nap a Szent György Napokig

  Véglegesítették a programot: az idei Szent György Napok lesz a legütősebb, minden eddiginél színesebb programkínálattal – ígérik a szervezők. A kulturális hét összes előadására jegyet már lehet váltani a Kulturális Szervezőirodában, visszatér a tavaly nagy sikernek örvendő Borudvar, és bemutatkoznak a magyar tájegységek konyhái is. A Szent György Napok hivatalos, kétnyelvű honlapja megkezdte működését (www.szentgyorgynapok.ro), a rendezvény ideje alatt hírportálként üzemel majd. Több mint 250 program közül csemegézhetnek az érdeklődők.



Egy nappal bővül a 21. Szent György Napok kulturális hete

Kilencnapos Szent György Napok

Egy nappal bővül a 21. Szent György Napok kulturális hete. A programsorozatot hagyományosan megnyitó hangverseny idén nem vasárnap, hanem már szombaton lesz. Újdonság még, hogy a rendezvény helyet ad a népszerű Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójának is, amely külön esemény ugyan, ebben az évben a Szent György Napok keretében szervezik meg az Erdélyi Magyar Ifjak. Dancs Zsolt programigazgató és Grubisics Levente fesztiváligazgató ismét néhány nevet jelentett be, akik a kulturális hét színházi programjait, illetve a Szabadság-téri színpad koncertjeit gyarapítják.



Szent György Napok 2012

Bővül a Szent György Napok programkínálata

Újabb fellépőket jelentettek be a Szent György Napok szervezői február 10-én, pénteken. A sztárvendégek mellett adtak egy kis ízelítőt a kulturális hét eseményeiből is, amely ismételten színvonalasnak, ugyanakkor szórakoztatónak ígérkezik. Hernádi Judit, Kulka János, Udvaros Dorottya, az Iris, a Hooligans és a Republic is itt lesz Sepsiszentgyörgyön, a város ünnepén. Idén szerényebb pénzkerettel, de semmiképp nem szegényebb programokkal jelentkezik a 21. Szent György Napok.



Elektronikus jegyvásárlás

Az új évben korszerű elektronikus jegykibocsátó rendszer könnyíti meg a színházlátogató közönség kiszolgálását a Kulturális Szervezőirodában. Az új alkalmazás segítséget nyújt a foglalások és eladott jegyek pontos nyilvántartásában, így a jövőben nem fordulhat majd elő, hogy egy helyet kétszer értékesítenek.



Delhusa Gjon és a Zanzibár társaságában köszönthetjük a 2012-es évet Sepsiszentgyörgyön

Egész estés szórakozás az év utolsó napján
Szilveszter Sepsiszentgyörgy főterén

Mivel az idei időjárás-előrejelzések nem mondanak havat a szilveszteri szezonra, a szervezők úgy döntöttek, hogy a szilveszter éjszakát teszik erősebbé. Egészen különleges koncertsorozattal készülnek – jelentette be Grubisics Levente és Dancs Zsolt, akik hozzátették, hogy Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a szervezésben besegít ugyan, az anyagi részét helyi támogatók jóvoltából oldják meg. Nekik köszönhetően Delhusa Gjon és a Zanzibár társaságában köszönthetjük a 2012-es évet.



Kulturális élet- Sepsiszentgyörgyöt követendő példaként mutatja be

K. M.
KULTÚRDINAMIKA
Kolozsváron a legpezsgőbb a kulturális élet

Csíkszeredában is mozgalmasabb a kulturális élet, mint Marosvásárhelyen – derül ki egy felmérésből, amely Sepsiszentgyörgyöt követendő példaként mutatja be.

Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is pezsgőbb a kulturális élet, mint Marosvásárhelyen – derül ki egy felmérésből, amelyet ma mutattak be a kutatók.



Bővül a Székely termék lista

Huszonnégy székelyföldi termelő használhatja immár a Székely termék védjegyet. A legutóbbi bővítés október elején történt, amikor újabb nyolc termelőt – köztük öt háromszékit – érdemesítettek az egyre rangosabb besorolásra.



Csúcsokat dönt a kártyaprogram

Ötezer-ötszázhoz közelít a használatban lévő közösségi kártyák száma. A vásárlói kártyákat a Bertis és a Merkúr üzlethálózat egységei mellett már a Big Mama gyorsétterem, a Libertis vendéglő és a Bertis Pub söröző is elfogadja, tegnaptól pedig a Salvia gyógyszertár is társult a kezdeményezéshez. Elvi megállapodás született arról, hogy rövidesen a sepsiszentgyörgyi Aria cukrászda is csatlakozik a "klubhoz".



Értékelik természeti kincseinket

Vidékünkön jártak a National Geographic tévécsatorna munkatársai dokumentumfilmet készíteni a Kárpátok élővilágáról. Bereczki Barna hegyi túravezető, szenvedélyes hegymászó és természetfotós mondta el, miért éppen régiónkat választotta forgatásra a neves tévécsatorna.



FELFEDEZTÉK ROMÁNIÁT

Gál László
FELFEDEZTÉK ROMÁNIÁT
Milyennek látnak minket a külföldi turisták?

Őrülten vezetünk, de vendégszeretőek vagyunk. Pénzünk az nincs sok, de legalább műanyagból van, így sokkal tartósabb, mint a papír. A turisták véleménye Romániáról.

A nemzetközi utazási fórumokon a Romániáról szóló három vezető téma a közlekedés, a látnivalók, illetve a szállás/éttermek, de találtunk rá példát, hogy a romániaiaknak vehető ajándékokról vagy elektronikus szaküzletről is érdeklődtek.



Keresés a honlapon:
Magyar | Română